Laptop és számítógép szerviz kiszállás

Gyakori kérdések

Mit lehet tudni a helyszíni kiszállásról?

A helyszíni számítógép javítás és az InfoFutár jelenleg azokra az településekre korlátozódik, amelyek Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében találhatóak, és megközelíthetőek Miskolcról indulva autóval legfeljebb 2 óra menetidővel.

Szolgáltatásaink Miskolcon és vonzáskörzetében érhetők el rövid kiszállási időn belül, beleértve a környező településeket is.

Itt megtekintheti a kiszállási körzeteket.

Az InfoFutár Miskolc település helyszíni kiszállása a felsorolt településrészein területein DÍJMENTES:

Avas, Bábonyibérc, Miskolc Belváros, Berekalja, Bulgárföld, Diósgyőr, Diósgyőr-Vasgyár, Egyetemváros, Görömböly, Hejőcsaba, Hejőpark, Katowice, Szentpéteri kapu, Martinkertváros, Miskolctapolca, Selyemrét, Szirma.

Ingyenes továbbá: Alsózsolca, Felsőzsolca, Emőd, Hejőkeresztúr, Hejőszalonta, Kistokaj, Nyékládháza, Mályi, Muhi, Ónod, Sajópetri, Sajólád

További települések kiszállási díjait itt találja: Kiszállási körzetek.

Mi mindig felkészülten és időben érkezünk a megbeszélt időpontra. Helyszíni kiszállást akár már a bejelentés napján is vállalunk, de a pontos időpontot a telefonos egyeztetés során határozzuk meg. Szervizes kollégáink tiszta, rendezett megjelenéssel, gépjárművel és megfelelő felszereléssel érkeznek, hogy a lehető leghatékonyabban végezhessék el a munkát.

Egyszerűbb problémákat a helyszínen megoldunk (maximum 2-3 óra), míg a műhelyben végzett javítások 1-3 munkanapot vesznek igénybe, a hiba összetettségétől függően.

Fix díjaink tartalmazzák a kiszállási díjat, a munkadíjat és az esetleges alkatrészcserét. A pontos árat mindig előre egyeztetjük, így Önt nem érhetik meglepetések.

A számítógépek és laptopok belső tisztítása porral járhat. Ezt a folyamatot mindig az otthonán kívül, például az ajtó előtt vagy az erkélyen, teraszon végezzük, hogy megóvjuk otthona tisztaságát.

Mit csinál az InfoFutár?

A számítógép javításának folyamata egyszerű és átlátható. Először részletesen átbeszéljük a bejelentett problémát, eközben alaposan átvizsgálja a készüléket, hogy meghatározza a hiba forrását és a gép általános állapotát. Ez magában foglalja a hardverek és szoftverek ellenőrzését, a hűtőrendszer állapotának felmérését, a csatlakozók, kábelek és belső alkatrészek vizsgálatát. Ha szükséges, további teszteket futtatunk a rejtett hibák felderítése érdekében.

A javítás időtartama a probléma jellegétől és összetettségétől függ. Egyszerűbb hibák esetén, mint például szoftveres problémák vagy kisebb hardveres javítások, a munka általában 30-60 percet vesz igénybe. Összetettebb javítások, mint a hardvercsere vagy laptop tisztítás, hosszabb időt igényelhetnek, de kollégánk minden esetben előzetesen tájékoztatja Önt a várható időtartamról. Célunk, hogy a javítást a lehető legrövidebb idő alatt, helyszínen elvégezzük, hogy minél hamarabb újra használhassa a készülékét.

Szakembereink a legtöbb szoftveres és kisebb hardveres hibát helyszínen tudják javítani. Ide tartozik például a vírusirtás, lassuló rendszer optimalizálása, frissítések telepítése, hibás alkatrészek cseréje, vagy akár a teljes újratelepítés. Amennyiben a hiba komolyabb beavatkozást igényel, azt is helyben jelezzük, és megoldást kínálunk rá.

Ha a probléma helyszíni javítása nem lehetséges, megoldásként felkínáljuk a készülék szervizbe szállítását, és javítás követő visszaszállítását.  Ez lehet 1 nap is, de a hiba mértékétől függően hosszabb idő is. A szervizben történő vizsgálatot követően kiadott ajánlatnál a várható javítási időről is tájékoztatjuk.

A helyszínen történő számítógép javítás eltér a számítógép szerviztől?

Az InfoFutár garanciát vállal minden elvégzett munkára, így biztos lehet benne, hogy a probléma tartósan megoldódik. Minden elvégzett javításra 30 nap garanciát vállalunk. Ez azt jelenti, hogy ha a javított probléma ugyanazon okból kifolyólag újra felmerül, azt díjmentesen kijavítjuk.

Ha az elvégzett javítás nem hoz megoldást a problémára, lehetősége van élni garanciális szolgáltatásunkkal, és további egyeztetés alapján újabb megoldást kínálunk a hiba elhárítására. Ha továbbra sem tudunk kielégítő megoldást nyújtani, visszatérítjük a munkadíjat. A felhasznált vagy beépített alkatrészeket nem tudjuk megtéríteni.

A helyszíni szolgáltatás alapdíja 8500 Ft, amely tartalmazza az állapotfelmérés díját és ha kisebb hiba vagy feladat végzendő el, akkor annak az elvégzését is.

Kiszállási díj Miskolc településen díjmentes.

Amennyiben a számítógép állapotfelmérése és javítása 1 óránál többet vesz igénybe, akkor a szervizes kolléga a helyszínen tájékoztatja az ügyfelet a lehetséges javítási megoldásról és ennek költségeiről. Ennek elfogadása esetén tudja folytatni a számítógép javítását.

Ha nem fogadja el a javításra tett ajánlatot, a helyszíni állapotfelmérés díja kerül felszámításra.

A fizetés történhet készpénzben, vagy átutalással, PayPal, ahogyan Önnek a legkényelmesebb. A fizetési módot a kiszállás előtt egyeztetjük, hogy minden zökkenőmentesen történjen.

Biztonságos a számítógép helyszíni javítása?

Az InfoFutár nagy hangsúlyt fektet az adatbiztonságra, és minden adatot bizalmasan kezel. A számítógépek javítása során kiemelt figyelmet fordítunk a személyes és üzleti adatok védelmére. Az Általános Szerződési Feltételekben külön fejezet foglalkozik a titoktartással és az adatkezeléssel, hogy biztosítsuk az Ön adatai biztonságát.

A helyszíni javítás során a szakembereink tiszteletben tartják az otthonát vagy irodáját, és csak a szükséges eszközöket használják a probléma megoldásához. Az eszközöket és a munkaállomást a munka végén rendezett állapotban hagyják, elkerülve ezzel bármilyen fizikai kárt vagy zavart.

A helyszíni javítás során szakembereink folyamatosan tájékoztatják a munkafolyamatról, amit személyesen felügyelhet is.  Türelmesen és érthetően fogalmazva magyarázzák el a számítógép meghibásodásának okait és tájékoztatják a javítás menetéről és a szükséges intézkedésekről.

A munkadíj NEM tartalmazza a termékkulcs díját. Új számítógépnél a Windows telepítés során egy 30 napos próbalicencű Windowst telepítünk.

Egy újratelepítés során ha korábban a számítógép már rendelkezett aktivált licenccel, akkor az megmarad.

Ha legálisan kívánja aktiválni a szoftvert, termékkulcsot vásárolhat a Microsoft Magyarország partnereitől tud, illetve az InfoFutártól is.

Többféle termékkulcsot is tudunk biztosítani Önnek, ennek kiválasztásában keresse kollégánkat aki segít Önnek eldönteni, melyik termékkulcs lenne a legideálisabb. Kedvező feltételek mellet lehetősége van használt termékkulcs vásárlására is. A használt termékkulcs ára töredéke a más licenc típusoknak. A honlapunkon feltüntetett ár a telepítés és egyéb szolgáltatások munkadíjat tartalmazza. A termékkulcs árát nem, azért külön kell fizetnie!

Ez az üzenet a próbaidőszak lejártát jelzi, vagy hiba történt az aktiválás során. Amennyiben nem rendelkezik érvényes Windows licencel, akkor, a beszerezheti az InfoFutár webshopjában is. Az aktiválásban akár távsegítség keretében is segítünk.  Ha már rendelkezik licencel és mégis ezt a vízjelet látja, próbálja meg aktiválni ismét a Windowst. Ha ez nem  sikerül, akkor keresse fel szervizünket, ahol kollégáink megoldják az aktiválási hibát.

Ez az üzenet a próbaidőszak lejártát jelzi, vagy hiba történt az aktiválás során. Amennyiben nem rendelkezik érvényes Windows licencel, akkor, a beszerezheti az InfoFutár webshopjában is. Az aktiválásban akár távsegítség keretében is segítünk.  Ha már rendelkezik licencel és mégis ezt a vízjelet látja, próbálja meg aktiválni ismét a Windowst. Ha ez nem  sikerül, akkor keresse fel szervizünket, ahol kollégáink megoldják az aktiválási hibát.

Nem javasoljuk, mivel a számítógépes rendszer instabil és lassú működéséhez vezethet. Több vírusvédelmi szoftver nem fogja jobban védeni, mint egy valóban jól beállított antivírus program.

Ingyen senki és semmi nem véd meg. Az ingyenes antivírus programok gyakran csak egyszerűsített, funkcióiban szerényebb verziók. Számos alapvető védelmi megoldások, mint a böngészővédelem, valós idejű fájlrendszer-védelem, vagy az e-mail védelem hiányozhat belőlük, amelyek nélkül az ingyenes antivírus használata gyakran hamis biztonságérzetet keltve nem nyújtanak teljes körű védelmet.

A teljes értékű antivírus védelmi szoftvert javasoljuk, ha fontosak az adatai. Kedvező ár/érték arányú vírusirtó szoftvert is tudunk javasolni, amely kedvezőbb, mint megszüntetni vagy orvosolni egy vírusfertőzést.

Gyakori hibajelenség, hogy a kijelző megsérül, betörik. A kijelzőt tartó zsanérok vagy burkolati elemei is elfáradhatnak, ami miatt olyan sérülés keletkezhet, hogy a kijelző mozgatását akadályozza. A fizikailag sérült kijelzőt cserélni szükséges, amelyre előzetes ajánlatot adunk.

Tájékoztató a webáruházunkban elérhető fizetési módokról.

Az online bankkártyás fizetésnél lehetősége van választani a Stripe elektronikus fizetéseket lebonyolító rendszerét vagy a PayPal-t.

A vásárlás végösszege a bankkártyáján kerül beterhelésre a vásárlás véglegesítését követően. A kártyaadatokat a megrendelés véglegesítésekor kell megadnia.

A Stripe egy megbízható nemzetközi technológiai szolgáltató vállalat, amely gazdasági tevékenységekhez biztosít online infrastruktúrát vállalkozások számára, így az ebcs.hu webáruház üzemeltetője számára is. További (angol nyelvű) információk a Stripe Inc. vállalatról itt: stripe.comadatvédelmi nyilatkozatkapcsolatItt egy teszt riport a Stripe szolgáltatásairól (angol nyelvű). Az ebcs.hu webáruházban elérhető Stripe fizetési módok a holland és a német leányvállalatnál kerülnek feldolgozásra.

A Stipe Online fizetési mód választása esetén webáruházunkban jelenleg díjmentesen igénybe vehető.

PayPallel kényelmesen és biztonságosan fizethet.  Ha már rendelkezik PayPal fiókkal, akkor  a fizetés során már csak az e-mail címét és jelszavát kell megadnia. Erre a rendelés véglegesítése után van szükség. A fiókjához társított bankkártyával egyenlíthető ki az összeg.

Amennyiben nem rendelkezik PayPal fiókkal, először regisztrálnia szükséges, hogy a PayPal fizetési rendszerét használva tudja kiegyenlíteni vásárlása összegét, ahol beállíthatja bankkártya adatait.

A termékek ellenértékét banki átutalás útján is rendezheti. A kereskedő cég fenntartja a jogot, hogy előreutalást kérjen. Átutalást minden esetben csak a díjbekérő vagy számla megérkezése utána teljesítse.

Utalásnál szükséges feltüntetni a rendelés számát vagy a díjbekérő számla számát a közlemény rovatban.

A vásárlás végösszegét átvételekor tudja készpénzben megfizetni. Amennyiben a rendelés értékét kézhezvételekor kívánja kiegyenlíteni, jelölje meg.
Készpénzes fizetés csak 50.000 Ft alatti rendelés esetén lehetséges!

Eszköztől függően kényelmesen, biztonságosan és gyorsan fizethet az Apple Pay vagy a Google Pay segítségével az Ön által mentett fizetési eszközökkel. Könnyedén megerősítheti a fizetést a Touch ID vagy a Face ID segítségével.

Apple Pay és Google Pay akkor használható, ha Ön már rendelkezik érvényes fiókkal a fizetési szolgáltatónál és a rendelést leadó eszközön ez konfigurálva van. Fiók regisztrálása a vásárlás során nem lehetséges. Az Apple Pay és a Google Pay fizetési megoldást webáruházunkban a Stripe biztosítja.

Apple Pay

Amennyiben az Ön eszközén (amiről rendelését leadja) elérhető az APPLE PAY fizetési szolgáltatás, akkor a jobb oldalon megjelenik az APPLE PAY logója. Fekete alapon Apple logo és Pay felirat.

Amennyiben rendelését Apple Pay fizetéssel kívánja rendezni, egyszerűen kattintson az Apple Pay logóra és kövesse az Apple Pay applikáció utasításait.

Google Pay
Amennyiben az Ön eszközén (amiről rendelését leadja) elérhető az GOOGLE PAY fizetési szolgáltatás, akkor a jobb oldalon megjelenik az GOOGLE PAY logója. Fehér alapon Google Pay logo és Google Pay felirat.
Amennyiben rendelését Google Pay fizetési móddal kívánja rendezni, csak kattintson a Google Pay logóra és kövesse az applikáció utasításait.

Akár az Apple Pay, akár a Google Pay szolgáltatásban rendezte számláját, a sikeres fizetés után visszairányításra kerül az ebcs.hu webáruházba. Itt látnia kell a SIKERES feliratot és a fizetésnek megfelelő egyedi azonosítót. Ezt az azonosítót saját döntése alapján elmentheti, de a későbbiekben nem lesz szüksége rá… és a rendelés történetben később is megtalálhatja.

A fizetés megtörténtekor a vásárló emailben értesül a fizetés tényéről.

A Stipe Online fizetési mód választása esetén webáruházunkban jelenleg díjmentesen igénybe vehető.